20. fejezet

Már megint késtem egy egész hetet. Tudom, és nagyon restellem. Remélem a rész egy kicsit kárpótol Titeket. Bár nem lett olyan hosszú, mint az előző, azért cselekmény van benne bőven, és talán ebben a fejezetben van az eddigi legkevésbé drámai naplórészlet. Úgyhogy jó szórakozást kívánok az olvasáshoz! :)

"2012. július 21.

Amikor az idős hölgy említette, hogy Amélia az ő nagymamája, teljesen lesokkolódtam. El sem mertem hinni, hogy éppen őt sodorta utamba az élet. Különös véletlen, azt meg kell hagyni.

 Amint magamhoz tértem döbbenetemből, megkértem, hogy meséljen még a családjáról. Figyelmesen ittam minden szavát, és próbáltam összeilleszteni az újonnan megszerzett információkat a napló tartalmával - melyet kérésére készségesen meg is mutattam. Jól esett, hogy végre valakivel beszélhettem róla, Benin kívül persze. Ráadásul olyasvalakivel, aki spekulációk helyett a színtiszta igazságot tudja elmesélni.

 Megtudtam például, hogy Amélia szenvedése koránt sem ért véget azzal, hogy a szerelme "elhagyta". Ezt maga Amélia is alátámasztotta saját írásaival. De azért egy kis boldogság neki is kijutott:

"1912. július 17.

Két héttel a parti után, még mindig élénken élnek emlékezetemben Szabolcs édes szavai és könyörgő tekintete. A szívem szakad meg, hogy nem lehetek az övé, de most már nem tehetek semmit. Elígérkeztem egy fiatalembernek, ezek után nem illendő más férfiak után néznem.

 Azonban ma délelőtt meglepő hírt kaptam. Éppen készültem felfrissíteni magamat egy kis sétával, amikor megérkezett a vőlegényem. Kissé zavart volt, és kezdetben csak fel-alá járkált a szobában. Végül engedélyt kért, hogy velem tarthasson. Így hát magamra terítettem a kendőmet, feltűztem a kalapomat és magamhoz vettem egy csipkeernyőt.

 Arcomat a Nap felé fordítva élveztem, ahogy sugarai a langyos szellővel keveredve lágyan cirógatják orcámat. Mikor azonban Endre megtörte a csendet, felé pillantottam.

- Drága Amélia! - Amint rászánta magát a beszédre, megállt, így én is ezt tettem. - Nem lesz könnyű elmondanom, amiért ma  idejöttem - folytatta -, és meg kell kérnem, hogy legyen türelmes és megértő.

- Megígérem, hogy így teszek - válaszoltam udvariasan.

- Ön bizonyára tudja, hogy milyen fontos pozíciót tölt be édesapám, s ezáltal jómagam. Tegnap sajnos egy váratlan, és nem éppen kellemes hírt közöltek velem. Nos, kötelességeim a fővárosba szólítanak két nap múlva, mégpedig nem kevesebb, mint két évre. Sokat őrlődtem ezen a dolgon, ám sajnos nem tehetek semmit a maradás érdekében. Ama elhatározásra jutottam hát, hogy tisztelettel megkérem kegyedet, halasszuk el a menyegzőnket. Nem vonom vissza kérésemet, hogy legyen a hitvesem, mindazonáltal amennyiben ez idő alatt valaki másnak adná a szívét, úgy megígérem, hogy nem állok boldogságának útjába.

 Elhallgatott, s csupán arra várt, hogy szóljak valamit. Ám én a döbbenet és a remény apró szikrája miatt képtelen voltam megszólalni.

- Amélia, kérem, mondjon valamit! - Endre aggódva fürkészte az arcomat, így hát összeszedtem magamat, és rendeztem vonásaimat.

- Kedves Endre, Ön igazán nagylelkű és figyelmes. Nagyra értékelem az önfeláldozását. Tegye, amit tennie kell - tettem még hozzá néhány pillanat habozás után. Nem volt szívem megmondani, hogy saját akaratomból soha nem is egyeztem volna bele a házasságba. Láttam rajta, hogy ő valóban táplál irántam érzelmeket. Nem akartam tehát azzal megsérteni, hogy a bizonytalanságot választom helyette, mivel annak igen csekély a valószínűsége, hogy Szabolcs felbontja az eljegyzését.

 A remény halovány szikrája még megmaradt a lelkemben, éppen ezért nem tettem ígéretet, hogy két teljes esztendőt várni fogok rá. Ezt ő is érzékelhette, és ha nem is tette boldoggá, azt hiszem, elfogadta.

- Lekötelez, hogy ilyen megértéssel fogadta, és higgadtan kezeli ezt a helyzetet. - Ha meg is bántottam, nem mutatta. Ugyanolyan kifogástalanul viselkedett, mint általában. Udvariasan a karját nyújtotta, úgy sétáltunk tovább a part felé."

"1912. július 20.

Endre elment. Ma délelőtt hajtott el kocsija a birtokunkról, miután búcsút vett tőlem, és biztosított, hogy akármi is történjék, ő mindig támaszom lesz.

 Az elmúlt két napban sok időt töltöttünk együtt. Hosszú sétákat tettünk, közben beszélgettünk és egyre jobban megismertük egymást. Be kell vallanom, hogy igencsak megkedveltem ezt a jószívű, önzetlen és olykor humoros fiatalembert. Bár szívem még mindig Szabolcsért dobog.

 A Gaál család ma meghívott teára, hogy egy kicsit jobban összeismerkedjünk, na meg, hogy kölcsönösen kifejezhessük fájdalmunkat, amiért Endre úrfi oly hosszú időre búcsút vett a gyönyörű vidéktől.

 Mikor megérkeztem, csak a Gaál házaspár fogadott. Mint tudatták velem, Rozália éppen a hátsó kertben tárgyalt valamiről a vőlegényével. Szabolcs tehát itt van. A szívem hatalmasat dobbant erre a gondolatra.

 Leendő anyósom úgy határozott, hogy kövessük példájukat és csatlakozzunk hozzájuk a friss levegőn. Helyet foglaltunk a kerti asztalnál, majd azonnal kérdezősködni kezdtek. Én pedig a legnagyobb tisztelettel válaszoltam, ám közben a szemem sarkából láttam, hogy Rozália felpattan, és sietősen távozik a házba, miközben próbálja elrejteni kicsorduló könnyeit.

 Szabolcs jóval ráérősebben követte a példáját, és lassan odasétált hozzánk.

- Mondja, drága fiatalúr, mégis mi lelte a leányomat? - kérdezte Gaál József értetlenül.

- Elnézését kérem, Uram, de nem áll módomban feleségül venni az Ön lányát. Ősszel vissza kell térnem a seregbe, és Rozália kisasszony nem tarthat velem. Nem engedhetem, hogy elszakadjon hőn szeretett otthonától, így szíves engedelmével felbontom az eljegyzésünket. Kívánom a Kisasszonynak, hogy találja meg a boldogságot egy hozzá illő férfi oldalán. - József úr csak tátogni tudott, majd úgy döntött, hogy a lánya után siet, és megpróbál többet megtudni az esetről. - Szép napot a hölgyeknek! - biccentett Szabolcs, miközben mélyen a szemembe nézett, mintha üzenni akarna valamit, majd ő is távozott, ám az ellenkező irányba. Még most sem tudom elhinni, ami történt. Lehet ekkora szerencsém? Lehetséges, hogy minket mégis egymásnak szánt a sors?"

Végre! Szegény Liának már jócskán kijutott a rosszból, most viszont minden jel arra mutat, hogy mégis volt közös életük Szabolccsal. Már csak egyet nem értek. Akkor a férjezett neve miért Gaálné? Az idős hölgy határozottan ezt mondta. Gaál Endréné Bánfalvy Amélia. Ezt még ki kell derítenem. Szerencsére a néni bármikor szívesen mesél, és mindig ugyanabban az időpontban sétáltatja a kutyusát. Lehet, hogy hamarosan ismét felkeresem. "

Linda nyugodt lélekkel tette párnája alá a naplókat, és hosszú ideje most először egy kis mosollyal az arcán aludt el.

 A következő néhány napban nem igen volt ideje az olvasásra, bár furdalta az oldalát a kíváncsiság. De nyár közepe lévén elárasztották a szállodát a vendégek. Ráadásul még arra is akart szánni időt, hogy Bettivel rendezze a dolgokat.

 Erre végül egyik ebédszünetben került sor, amikor Benivel együtt mentek az étkezőbe - ami mostanában elég gyakran előfordult, ugyanis Beni csak részmunkaidőben dolgozott, és augusztus 1-én hivatalosan is megszűnik a munkaviszonya. Akkor veszi át Luca a helyét, mint állandó séf. - Éppen végeztek a levessel, amikor Betti jelent meg mellettük a saját ebédjével.

- Hali. Leülhetek? - kérdezte bizonytalanul. Beni kérdőn nézett Melire, aki szintén nem túl meggyőzően, de igennel válaszolt. Valójában zavarban volt, és szégyellte is magát egy kicsit.

 Amint Betti helyet foglalt, Beni sürgősen elsietett a konyhába, hogy megnézze mi történt, ugyanis éppen a legjobb pillanatban hangos csörömpölés hallatszott. Nem is bánta, hogy van ürügye magukra hagyni a lányokat. Szerette volna, ha újra olyan jóban vannak, és jókat szórakoznak hárman, mint nyár elején.

 Közben a két lány csendben folytatta az evést. Egyikük sem tudta, hogy mit kéne mondania. Végül Linda erőt vett magán, és felpillantott.

- Nézd Betti, nagyon sajnálom ezt az egész hülye helyzetet amibe kerültünk, és persze, hogy akkora bunkó, idióta, önző, szemétláda dög voltam.

- Sok lesz ennyi jelző, nem gondolod? - kérdezte halvány mosollyal az arcán Betti. Aztán elkomolyodva sóhajtott egy nagyot. - Nem csak te voltál hülye. Mármint biztos én is rosszkor voltam rossz helyen, de nem is toleráltam kellőképp a dolgokat. A helyzetet tekintve jogos, hogy az egész világra haragudtál.

- Jaj, kérlek, csak ne mentegess, és eszedbe ne jusson magadat hibáztatni. Akármilyen is az ember magánélete, nem gyalogolhat keresztül az egész emberiségen, pláne nem a legjobb barátain. Borzalmas ember vagyok. Azért is, hogy eddig húztam a bocsánatkérést. - Meli teljes letargiába készült esni, és ezt Betti is látta. Hogy elejét vegye, felállt és megkerülte az asztalt.

- Na gyere ide, te szemétláda dög. Felejtsük el az egészet, jó? - kérdezte, azzal megölelte legjobb barátnőjét. Linda pedig bólintott egy aprót, és viszonozta az ölelést. Végre ismét szent volt a béke közöttük.

 Betti visszaült a helyére, hogy befejezze az ebédet, de közben a szája szélét harapdálva gondolataiba mélyedt.

- Min töröd ennyire a fejed? - kérdezte kíváncsian Meli. Az említett erre kérdőn nézett rá.

- Nem is tudom, hogy jó ötlet e, ha most mondom el... A fenébe is,  legjobb barátnőm vagy - mondta, majd vett egy mély levegőt, és folytatta. - Imi megcsókolt.

- Komolyan? Ez fantasztikus! - lelkendezett Meli. - Biztos baromira beléd van esve.

- Úgy gondolod? - Hálás pillantást vetett rá. - Hát, nekem is szimpi. - Meli erre hangosan felnevetett. Éppen ezt a pillanatot választotta Beni a visszatérésre.

- Látom, jól szórakoztok - jegyezte meg mosolyogva. - Miről folyik a szó?

- Hát ezt meg miből gondolod? - kérdezte Betti fülig elvörösödve, mivel úgy értette, mintha Beni az kérdezné, hogy "Imiről folyik a szó?". Linda erre még hangosabban kezdett nevetni, és fuldokolva próbálta barátnőjének elmagyarázni a dolgot, amiből Beni egy szót sem értett, és értetlenül figyelte a jelenetet. Mikor Betti megértett, hogy min is nevet Meli, hálát adott az égnek, hogy Beni sem értette, és csak ennyit mondott:

- Lányos témákról, úgyhogy sipirc! - Erre Beni készségesen odébbállt, ám az értetlen kifejezés még mindig ott ült az arcán. Mikor hallótávolságon kívülre ért, a még mindig vigyorgó Meli ismét Betti felé fordult.

- Na mesélj, hogy történt? És mikor, és hol? - kérdezte izgatottan. Betti pedig készségesen mesélt.

- Még tegnap reggelinél randit kért tőlem, én pedig boldogan beleegyeztem, így megbeszéltük, hogy munka után bemegyünk a városközpontba, és az összes cukrászdában megkóstoljuk ugyanazt a sütit. Így is tettünk, aztán, mikor már cukormérgezést készültünk kapni, sétálgatni kezdtünk a parkban. Beszélgettünk, meg hülyültünk, és egyszer, amikor valamin nagyon nevettünk, véletlenül összeért a karunk. Én gyorsan el akartam húzódni, de ő megfogta a kezemet. Először kicsit haboztam, de aztán szorosan mellé bújtam, úgy sétáltunk tovább. Már a parton jártunk, és néztük a gyönyörű naplementét, mikor egyszer csak megállt egy gyönyörű, hatalmas mocsári ciprus alatt, és szembe fordult velem. Mélyen a szemembe nézve azt mondta, hogy nagyon kedvel, és szerinte több is lehetne köztünk szimpla barátságnál, mivel ő már most is többet érez. Aztán megkérdezte, hogy én mit gondolok. Én meg össze-vissza kezdtem hadoválni, de ő türelmesen kivárta. Végül mondtam, hogy egy próbát megér a dolog. Erre elmosolyodott, a jobb kezével megsimította az arcomat, aztán megcsókolt. Illetve egymást csókoltuk meg - fejezte be vigyorogva a monológját Betti.

- Hű, ez nagyon romantikus. Azt hiszem, hogy egy normális srácot sikerült kifognod. Általában a fiúk olyan töketlenek, hogy nem merik megmondani egy lánynak, ha az tetszik nekik. És akkor most jártok? - jutott eszébe Melinek egy újabb gondolat.

- Hát, ezt hiszem. 

- Hogyhogy, ma még nem találkoztatok?

- Sajnos nem. De hosszú még a nap - kacsintott. - Mindenesetre, az biztos, hogy megjegyzem azt a fát. Talán még körbe is keríttetem, amint elég hatalmam lesz hozzá. - A lányok összenevettek, majd folytatták az előző téma kielemezését. Közben persze indultak vissza dolgozni. Viháncolásuknak néhány perccel később András vetett véget.

- Á, szervusztok lányok! Épp titeket kerestelek. Most egy új feladatot bíznék rátok.

- Csupa fül vagyunk. - Betti máris izgatott lett attól, hogy a szokásostól eltérő munkát végezhet. Jövőbeni tervei között szerepelt egy saját szálloda, ezért aztán az összes lehetséges munkakörben ki akarta próbálni magát, hogy minél több tapasztalatot gyűjthessen. Nem utolsó sorban pedig a lelkesedés egy nagyszerű alkalmazotti tulajdonság. András meg is jegyezte magában, hogy ez a lány még sokra viszi.

- Nagyszerű. Tehát, az alagsorból még nyár elején kipakoltátok azokat a dobozokat. Most viszont ki is kéne takarítani. Amennyire lehet, kiszellőztetni, lepókhálótlanítani, felsöpörni, felmosni. - A lányok lelkesedése némiképp lankadt, ezért András így folytatta: - Tudom, nem egy hálás feladat, de muszáj, mert az augusztus 20-ai ünnepségre idén kitaláltuk, hogy hívunk egy zenekart is, és kéne nekik próbaterem. Az alagsor az egyetlen hely, ahol nem zavarják a vendégeket.

- Ez zseniális ötlet! - Máris jobban tetszett nekik a feladat. - És vannak már jelentkezők?

- Eddig egy banda, de most pont nincs énekesük, és nagyjából a feloszlás szélén állnak. Ha nincs más, jók lesznek ők is, de azért egy énekes nem ártana - tűnődött hangosan a férfi, majd mint akinek valami zseniális gondolat jutott az eszébe, felkapta a fejét. - Te Betti! Véletlenül nem tudsz te jól énekelni?

- Ó, sajnálom, de azt hiszem, hogy ez nem az én műfajom. Én ehhez gyáva vagyok.

- Te lehet, hogy igen, de Beni nem - jegyezte meg Linda félvállról.

- Hogy mondod? - Mindketten csodálkozva néztek rá, mire ő csak legyintett.

- Á, még nyár elején esett szó róla, hogy imád énekelni, és az édesanyjától örökölt némi tehetséget is. Ha gondoljátok, megemlítem neki a dolgot.

- Az nagyszerű lenne, Kicsim. Főleg, ha el is vállalná. Most vissza kell mennem dolgozni, de feltétlenül kérdezd meg. Jó takarítást, lányok!

- Ezt nem is tudtam - mondta Betti, mikor már az alagsor felé ballagtak. Erre Meli csak megvonta a vállát.

 Később, mikor már végeztek minden munkával, és Betti elköszönt, hogy találkozhasson végre Imivel, Melinda elindult megkeresni a fiút. Feltételezte, hogy a konyhában van, mivel általában a vacsorát ő szokta elkészíteni. Igaza is volt, Beni épp egy adag sült krumplit rakott át a fritőzből papírszalvétával bélelt tálakba, majd mikor már felszívták a felesleges olajat, a szalvétákat kidobta.

- Szia. - Amint meglátta Melit, mosolyogva köszönt neki, de közben egy percre sem hagyta abba a munkát. - Örülök, hogy kibékültetek Bettivel.

- Hát, mit ne mondjak, sokkal jobb az élet, ha nem haragszik rád senki - helyeselt a lány. - Így legalább megint együtt ökörködhetünk, ha már nem leszel olyan elfoglalt. Mikor is jár le a szerződésed?

- Július 31 az utolsó munkanapom. Augusztus 1-től már Lucáé  a terep teljes munkaidőben.

- Klassz! Apropó, beajánlottalak énekesnek a 20-ai ünnepségre.

- Hogy mit csináltál!?