10. fejezet

Attól függetlenül, hogy száz százalékig megbízott barátjában, Linda gondolatai szüntelenül akörül a bizonyos jelenet körül forogtak. Anginak legalább háromszor kellett figyelmeztetnie, hogy csörög a telefon, mert annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy fel sem tűnt neki. Ahogy azt az idős urat sem vette észre, aki a pultnál álldogált, és azt várta, hogy bejelentkezhessen. Mikor Angi megelégelte a dolgot, felsóhajtott:

- Na jó, lehet, hogy megérkezett a barátod, és ettől most a felhők felett lebegsz, de gondolj csak bele, ezzel velem szúrsz ki. Nem elég, hogy megnehezíted a munkámat, ha a tiedre is kell figyelnem, de azzal, hogy így el vagy varázsolva, még az orrom alá is dörgölöd, hogy milyen boldog vagy vele. Még ha nem is szándékosan csinálod. Nem szeretek irigykedni, úgyhogy kapd össze magad - mutatott az idős bácsi felé.

- Ne haragudj, Angi - sajnálkozott Linda. - Teljesen igazad van, a munkámra kell koncentrálnom. De megnyugtatlak, nem a boldogságunkról merengtem, lebegésről pedig szó sincs. Csak agyalok. Jelentéktelen dolgokon. Tényleg.

- Ajjajjaj! Szóval kombinálsz. Hidd el, az sosem jelent jót - jegyezte meg sokat tudóan a recepciós. - Javaslom, hogy tényleg inkább a munkára koncentrálj.

 Meli igazat adott neki, így megfogadta a tanácsát, és hamarosan el is felejtette, hogy mi bántotta. Érkezett ugyanis egy házaspár egy tíz éves kisfiúval, akikről kiderült, hogy Betti családja. Barnabás az öccse, Mihály az apja és Judit az édesanyja.

- Üdvözlöm Önöket a Park Hotelben - mosolygott rájuk Linda, majd kezet nyújtott. - Bajor Melinda vagyok. Engedjék meg, hogy felkísérjem Önöket a szobájukba.

 Elindult hát a lépcsőn, a kis család pedig követte, és közben érdeklődve nézelődtek.  A lány rögtön az első ajtónál megállt, és így szólt:

- Megérkeztünk. A tizenegyes és a tizenkettes szoba az Önöké. Ha valamire szükségük lenne, csak szóljanak - köszönt el udvariasan.

- Köszönjük. Hol van  most a lányom? - kérdezte a világos hajú nő.

- Sajnálatos módon, egy kissé megbetegedett, így egész nap a szobájában feküdt - felelte Linda, ezúttal mosolygás nélkül. - A tízes szoba az övé a földszinten, ha esetleg meglátogatná.

- Köszönöm, Kedves. - Ezúttal Judit mosolyodott el, majd el is indult az említett szoba felé.

 Mikor odaért, halkan kopogtatott, nehogy felébressze Bettit, ha esetleg elaludt. Ám az erőteljes "Ki az?" kérdés nem csak azt árulta el, hogy nem alszik, hanem azt is, hogy nincs akkora baj, mint azt Judit kezdetben gondolta. Ezt csak megerősítette lánya egészséges arcszíne és jókedve, amikor benyitott a szobába.

- Anya! Te itt vagy? Miért nem szóltál, hogy jössz? - kérdezte Betti csodálkozva, azzal kiugrott az ágyból, hogy megölelhesse édesanyját.

- Apád és az öcséd is itt van. Hiszen mondtuk, hogy jövünk. - hangzott a felelet.

- Igen, de úgy volt, hogy szóltok, mikor jöttök pontosan.

- Az a lényeg, hogy itt vagyunk. De most mesélj gyorsan, mi bajod? Hallottam, hogy nem érzed jól magad - kérdezte aggódva Judit.

- Kutya bajom, csak egy kis hasmenés. De Beni diétás főztje és Meli kedvessége már meg is gyógyított - közölte vigyorogva. - Apropó, te még nem is ismered őket. Na, majd a vacsoránál úgyis találkoztok. Meg Meli szüleivel is.

- Ami azt illeti, egy Melinda nevű lánynál jelentkeztünk be. Felteszem, ő Meli - mosolygott lányára Judit.

- Szóval ismeritek. Mit gondolsz róla? - faggatta anyját Betti, miközben elindultak felfelé a lépcsőn.

- Nagyon helyes lány. És udvarias. Manapság ez már nem gyakori. Örülök, hogy vele barátkozol. Milyen a munka?

- Elég jó. Én szoktam rendbe tenni a szobákat. Tudod, egy kis pakolás, ágyazás, a szemét összeszedése.

- Hogy? Hiszen te még magadnál sem ágyazol be rendesen. Miért pont más ágyát bízzák rád? - csipkelődött az anyja.

- Ez most gonosz volt. Mivel érdemeltem ki? - tettetett sértődöttséget Betti.

- Jól van, tudod, hogy csak ugratlak. Büszke vagyok rád!

- Igen? Mi miatt? - enyhült meg a lány.

- Először is azért, hogy a saját lábadra akarsz állni, és vállalod a munkát, kiveszed a részed az anyagiakból. Másrészt pedig azért, mert kevés olyan ember van, aki nálad nagyobb lelkesedéssel tudna beszélni egy egyszerű, de cseppet sem nagyszerű takarítói munkáról. Szeretem, hogy optimista vagy - tette hozzá nevetve a nő.

 Közben megérkeztek a szobákhoz, így Betti lelkiekben felkészült öccse hosszú percekig tartó, fülsértő, de örömteli kiáltásaira. Ritkán látták egymást, és ezen ritka alkalmak mindegyike egy tíz perces ölelkezéssel, ugrálással és visítozással kezdődött. Persze főleg Barni részéről. Néha azonban Betti sem bírt magával. Hiába, le sem tagadhatták volna, hogy testvérek.

 Benyitottak a szobába, ahol Mihály éppen a laptopot vette elő a táskájából, és az asztalra tette. Ám amint meglátta lányát, abbahagyta elfoglaltságát és mosolyogva szélesre tárta karjait.

- Tina! - kiáltotta boldogan, majd megölelte lányát. - Na végre, hogy találkozunk. Már azt hittem, úgy öregszem meg, hogy nem is látlak.

- Szia Apa, én is örülök neked! Az ősz hajszálaidat elnézve, nem jársz messze tőle. - Huncut mosollyal oldalba bökte apját, aki erre felnevetett. Tudta jól, hogy lánya csak ugratja. Náluk a családban mindig is megszokott volt, hogy egymást piszkálták.

 Ráadásul apja kiáltására Barni is átjött a másik szobából, és belekezdett az említett őrjöngésbe. Betti nevetve megölelgette és nyomott egy puszit a fejére, majd csatlakozott az ugráláshoz. A "meghitt" jelenetet Linda szakította félbe, amikor szólt, hogy kész a vacsora.

- Beni azt mondta, hogy gyümölcsleves lesz, és rántott csirkemell rizzsel és tartármártással. Az illatok nagyon jók, úgyhogy azt javaslom gyertek - mondta barátnőjének. 

 Elindultak az ebédlőbe, ahol Linda szülei már vártak rájuk. Gyorsan be is mutatkoztak Betti szüleinek, akik hatalmas megtiszteltetésnek érezték, hogy a szálloda tulajdonosaival étkezhetnek együtt, és bókokkal illették őket. Hamarosan kellemes kis társalgás alakult ki.

 Sokat nevettek, pertut ittak, és felváltva dicsérték a szakácsot. Összességében remekül telt az este, és még Lindának is csak kicsivel a vacsora végezte előtt tűnt fel, hogy Márk nincs a társaságukban. Nem emésztette azonban magát, mert azt gondolta, hogy barátja biztosan még dolgozik. Evés után még egy kicsit kiültek a teraszra, ahol a felnőttek beszélgettek, a gyerekek pedig tollasoztak és nézték a naplementét.

 Nyolc óra körül aztán már kezdett hűvös lenni, úgyhogy visszamentek a szállóba, elköszöntek egymástól, majd ki-ki ment a maga dolgára. Betti szülei visszavonultak a szobájukba, ahogy Barni is, Linda szülei pedig folytatták a munkát. A lányok így megint kettesben voltak, és volt alkalmuk megbeszélni az egész napot elejétől a végéig. Lindának mégsem jutott eszébe, hogy említse barátnőjének aggályait.

 Tizenegy körül aztán elköszöntek egymástól. Linda visszament a szobájába, ahol ott találta Márkot. Először nem tudta, hogy hogy viselkedjen vele, de aztán rájött, hogy nincs miért neheztelnie rá, hiszen nem történt semmi. Úgy döntött hát, hogy félreteszi a dolgot.

- Szia, Édes. Milyen napod volt? - kérdezte barátnőjétől.

- Egy kicsit zavaros, bár, amikor megérkeztek Betti szülei, meg kisöccse, onnantól kezdve felpörgött minden. Nagyon jó fej szülei vannak. Jó kedélyűek és lazák. Mint Betti. Az öccse pedig le sem tagadhatná, hogy a tesója - újságolta a lány, és közben odasétált Márkhoz, hogy az ölébe üljön. - És a te napod?

-  Nekem egy tegnap érkezett családot kellett pesztrálnom. Van egy lányuk, őt kellett szórakoztatnom, amíg a szülei teniszeztek. Körbevezettem a szállóban, lekísértem a partra és megmutattam neki a környékbeli boltokat, hogy hol mit tud megvenni.

- Ez szuper. Az a fő, hogy jól kijöjjünk a vendégekkel.

- Hát, igen. Azzal a lánnyal nem is lehet rosszban lenni. Jó fej, okos, csupa szív. Jókat lehet vele hülyülni. Azt hiszem, nem fogok unatkozni a nyáron.

- Miért, azt hitted, hogy unatkozni fogsz? Hiszen terveztünk egy csomó mindent.

- Természetesen úgy értettem, hogy a munka alatt. Hiszen munka előtt és után csak a tiéd vagyok - javította ki magát Márk. Hirtelen felkapta Melit, az ágyhoz sétált vele és közben forró csókot lehelt az ajkára. Linda pedig viszonozta.

 Nem sokkal később aztán úgy döntöttek, hogy elalszanak, mivel már éjfélre járt az idő, és másnap is kellett dolgozniuk. Márk szinte azonnal álomba merült, Meli azonban elég nyugtalanul aludt, és többször fel is ébredt. Mindannyiszor ott találta maga mellett békésen szuszogó barátját, és megpróbálta megnyugtatni magát, de ez csak akkor sikerült, amikor elhatározta, hogy másnap reggel megvitatja Bettivel a történteket. Ezután végre nem túl mély, de nyugodt álomba ringatta magát.