A mai nap emlékét míg élek, nem fogom elfelejteni. Először pillantottam meg Őt.
Sosem gondolkodtam úgy, ahogyan anyám szerette volna. Amint betöltöttem a huszadik életévemet ez év januárjában, akarata szerint leköltöztem hozzá régi, családi birtokunkra Keszthelyen, mely csakis számomra volt fenntartva. Egyedül én laktam benne, ha az összeválogatott személyzetet nem számoljuk bele, akik fáradhatatlanul kívánságaimat lesték, ahányszor megjelentem közöttük.
Már egy hete éltem itt huzamosan, tanultam az önálló lét titkát, amelyen családunk nemzedékének minden női tagja átesett. Ez kellett ahhoz, hogy atyám és anyám felnőttként kezeljenek ezután, s hagyják, hogy saját, megfontolt döntéseket hozzak életem során.
A hetedik nap elteltével aznap szolgálatban álló inasom átadott egy levelet nekem, mely édesanyámtól érkezett. Kívánata szerint estére el kellett készülnöm, hogy oldalán bájologhassak egy új szálloda megnyitóján. Éppen ezért ruhát is küldetett nekem, s még két cselédet, akik a délután folyamán kezelésbe vettek. A hintó pontban hét órakor gurult be birtokunk területére. Egyik szobalányommal szálltam be, s indultam útnak a megadott címre. Szokás szerint gondolataimba mélyedtem - ábrándozó típus vagyok ugyanis, de Anna folyamatosan visszazökkentett a valóságba:
- Úrnőm, igazán szemet kápráztatóan néz ki ma este! - ilyen, s ehhez hasonló bókokkal illetett engem legkedvesebb szobalányom, s arca valósággal pirossá vált az izgalomtól. Sohasem vittem még magammal sehová, mert ritkán mozdultam ki birtokunkról, és most, hogy egy ilyen fontos estélyre voltam hivatalos, ki más kísérhetne utamon, mint ő? Tudta, milyen felelősséggel jár engem kísérni, s óvni, nehogy bármi sérelem érjen. Ellenkező esetben anyám szigorúan megbüntné.
- Igazán köszönöm! - halványan mosolyogva válaszoltam vissza neki, majd a távolba révedve bámultam ki a kocsi ajtaján, egészen addig, míg meg nem érkeztünk. A hintó megállt valahol, a kocsis leugrott az elejéről, hogy lesegítsen engem a fekete, lakkozott járgányról.
Kevés időm volt körülnézni. Lovak prüszkölését, emberek kacagását és hangos beszédét lehetett hallani. Szépen ápolt, zöld füves kertben álltunk, mely tele volt újonnan ültetett, apró, színes virágokkal. Kavicsos út vezetett végig vendégek elszórt csoportjai mellett a szálloda óriási teraszára, ahol anyám azonnal elém sietett, s szokása szerint kíméletlenül hurcolt magával, hogy ismerőseinek bemutathasson.
- Gyönyörűen festesz, Amélia! Remek választás volt részemről ez a ruha! - nem is rám volt büszke, hanem inkább saját magára, amiért az általa küldött, vörös bársony estélyiben jelentem meg az oldalán.
- Ahogy mondja, Édesanyám! - hajoltam meg illendően előtte, kifejezve ezzel tiszteletemet. Arcán elégedett mosoly bujkált, s ezzel az elégedett mosollyal vezetett be egy igen népes társaságba, mely csupa vele egykorú, vagyonos személyekből állt.
- Szeretném bemutatni a lányomat, Bánfalvy Améliát! - mindenkit köszöntenem kellett, egyenként, s valamiféle rövid párbeszédet is szükséges volt folytatnom velük, ahogyan azt az illem kívánta.
- Elragadó leányod van! - intézte szavait egy széles építészeti arányokkal megáldott nő anyámhoz, aki hálásan biccentett felé.
- Milyen fiatal! Előtte áll az egész élet, mint egyfajta becses ajándék - egy kopaszodó úr áradozott utána rólam, s ez így ment sorba, míg mindenki duzzasztotta kedves mondataival anyám belém vetett bizalmát.
- Amélia, amott van a szálloda igazgatója! - mutatott Édesanyám távolabb egy elegánsan felöltözött, széles vállú, őszülő hajú, de mégis fiatalos úrra, mikor kettesben maradtunk egy nyugodt pillanatig. - Szeretném köszönteni. Addig maradj itt, és el ne keveredj sehová!
- Ahogy parancsolja! - bólintottam tisztelettudóan, mire ő széles szoknyájába kapaszkodva ellibbent előlem, egyenesen az igazgató felé.
Ez idő alatt én ígéretemhez híven egyhelyben ácsorogtam, s a nemrég megismert társasággal elegyedtem szóba. Leginkább hallgattam, miről beszélnek: politikáról, gazdasági helyzetekről, és a szerintük közelgő háborúról. Számomra mind nyers téma volt, de korántsem ismeretlen. Atyám, aki az estély alkalmából hazalátogatott, a sereget szolgálta a fővárosban, így anyámtól értesülve mindig tudtam, mi van épp készülőben, ami az országunkat érintette.
- Éppen jókor! Nézzétek csak, érkeznek az ifjú katonák! - a kopaszodó úr húsos ujjaival arrafelé bökött, amerre hintók sokasága állt és váltakozott, helyet adva mások kocsijának is. Egy meglehetősen népes, talán ötven főből álló férficsapat közeledett a szálló terasza felé, vállukon jól megrakott csomagokkal, díszes egyenruhákban. Egy csapásra hirtelen minden jelenlévő elhallgatott, s kíváncsian nyitott utat az újonnan érkezőknek. Én is félrehúzódtam egy eldugottabb helyre, ahonnan szemügyre tudtam venni mindent és mindenkit. A kadétok közvetlenül előttünk vonultak el, egyenesen az épület bejárata felé igyekezve.
- Bizonyára itt fognak megszállni, amíg nem kezdődik a kiképzésük! - vélte egy csontos arcú, idősebb hölgy a közelemben. Ámulva szegeződtek az ifjakra a tekintetek. Fiatalos arcukat, energikus lendületüket, markáns vonásaikat figyelte mindenki, s azokat az ismerős színeket, melyek ruháikon kaptak helyet maguknak.
A kis sereg csendesen, szó nélkül haladt el előttünk. Voltak, akik mereven előre néztek, mások azonban érdeklődve fordították oldalra a fejüket. Így akadt össze elsőként a Mi tekintetünk is. Amikor megláttam, már tudtam, ennyivel ügyünk nincs befejezve, s hogy még találkozni fogunk egymással. Magas termete, barna haja rögtön kitűnt számomra a többiek közül, de akkor keltette csak fel igazán a kíváncsiságomat, amikor a Holdéhoz hasonló árnyalatú, szürke szemeibe néztem bele. Abban a pillanatban úgy éreztem, akárki is ő, meg kell ismernem. Többet akartam tudni róla."
Az olvasásból a padra mellé letelepedő Betti zökkentette ki Lindát, aki erre reagálva ijedten csukta össze a vaskos naplót, és süllyesztette el az oldaltáskájába. A barátnője divatos, tengerkék, kétrészes fürdőruhában, fehér keretes napszemüvegben tűnt fel, egyik karján egy törölközővel, másikon egy apróbb kézitáskával.
- Na, mi a helyzet? Csak nem rossz a lelkiismereted valami miatt? - ugratta Melindát, kommentálva hirtelen felrezzenését az olvasásból. Arcán most is az a jellegzetes, határtalanul boldog vigyor látszott, amit már annyira meg lehetett tőle szokni.
- Csak elmerültem a napló tanulmányozásában - vallotta be neki. Az egyetlen volt, akit beavatott ebbe a titokba, s ez így volt jó. Nem akarta, hogy más is tudomást szerezzen róla.
- Legalább van valami érdekes benne, vagy csak a régi, szleng nélküli, érthetetlen dolgokról ír? - kérdezte nem túl sok lelkesedést mutatva, miközben fejét a nap felé fordította.
- Meglepődnél, mennyire érteni lehet a szöveget - felelte neki, majd gyorsan témát is váltott: - Anya végre adott neked egy kis szabadidőt? - bökte oldalba Meli mosolyogva, elvégre másképp hogyan kerülhetett volna ki ide mellé egy padra, a szabad strandra?
- Ági nagyon jó fej volt. Azt mondta, ma kivehetek egy szabadnapot, tekintve, hogy harminc fokos kánikuláról zagyváltak az időjósok - mesélte, mire mindketten felnevettek.
- Szóval miénk az egész nap? - kérdezte végül Linda megerősítésre várva, boldogan. Három nap múlva ugyanis végre Márk is megérkezik hozzájuk, s ez eléggé felvillanyozta a kedvét.
- Ahogy mondod - bólintott mosolyogva Betti, majd megbeszélték, hogy a délelőttöt napozással töltik, ebéd után pedig beautóznak a városba, hogy nézelődjenek egy keveset a nemrég nyílt butikok termékei között. - Ha napozunk, nem ártana átöltöznöd - célzott arra, hogy a rövid farmernadrág és spagettipántos top Melindán nem éppen alkalmas erre a feladatra. Azonban mikor ő kora hajnalban kijött ide a strandra a naplót olvasni, még nem volt ennyire meleg. Így hát amíg Betti helyet keresett maguknak valahol a part közelében, Melinda visszaszaladt a szállodába, hogy felvegye a kedvenc fehér bikinijét. A naplót gondosan a párnája alá dugta. Ez volt a megszokott helye, mert így lefekvés előtt, amikor kedve tartotta, bármikor folytathatta az olvasást. Valósággal megbabonázta őt Bánfalvy Amélia története, aki az első oldalakon leírta, hogy valójában nem volt oda teljes nevéért, mert túl hivatalosnak találta, így magát csak Liának nevezte, s így is írta alá bejegyzései végét.
Miután átöltözött, megragadta a naptejet és az egyik kedvenc frottír törölközőjét, majd kulcsra zárta a szoba ajtaját, s elindult vissza a strandra. A teraszra érve szembetalálkozott Benivel, aki éppen a frissen beszerzett árukat pakolta le egy teherautóról néhány ember társaságában.
- Szia! - köszönt oda neki mosolyogva a lány. Most, hogy tudta, a barátja nemsokára itt lesz vele, valahogyan az új szakácsukat is kezdte jobban elfogadni. Hiába, ha Márk nincs mellette, elkezd neki hiányozni, és akkor úgy tud viselkedni, mint egy szúrós pokróc, pláne másokkal. - Hát te nem vagy szabadnapos? - kérdezte meglepetten Linda, a Naptól hunyorogva. Akkor jött rá, hogy a napszemüveget, ami most jól jött volna neki, a szobában felejtette, de már nem volt kedve visszamenni érte. Beni a lány hangját hallva abbahagyta a pakolást, s rögtön odament hozzá. Közelről látszott csak, mennyire melege van: sóhajtozva fújtatott a melegtől, elvégre ilyenkor nem a legjobb dolog rekeszeket pakolni a tűző napon.
- Jó reggelt, Melinda! - köszöntötte fáradt mosollyal az arcán. - Sajnos, ha nekem szabadnapom van, az azt jelenti, hogy nincs ebéd, szóval ezt lehetetlen összehozni - felelte, de nem úgy tűnt, mint aki bánja a dolgot.
- Miért, ha nem vagy a konyhában, megáll nélküled az élet? - A lány szemtelenkedve feleselt vissza neki, ám ő is tudta, hogy mindössze ugratásról van szó.
- Valahogy úgy - válaszolta jókedvűen. - Te a strandra készülsz? - kérdezte, fejével a Melinda kezén pihenő törölközőre bökve, mire ő bólintott.
- Igen. Betti már lent vár - közölte vele nemes egyszerűséggel, a fiú pedig úgy tett, mint aki nagyon erősen gondolkodik valamin.
- Betti... az a cserfes lány, aki szintén itt dolgozik, és állandóan flörtöl velem? - húzta széles vigyorra a száját, amin aztán mindketten elnevették magukat.
- Bingó, ő az - tudatta vele Meli. - Átadhatom neki, hogy üdvözlöd? - kacsintott aztán rá piszkálódva, Beni pedig sóhajtva a csípőjére tette a kezeit.
- Hogyne, csak ne hagyd, hogy túlságosan elbízza magát! - figyelmeztette.
- Majd észben tartom! - mosolygott rá, s intett neki, majd visszament a strandra, ahol a barátnője már várta egy csodás, félig árnyékos helyet elfoglalva kettejük számára.
Már egy hete éltem itt huzamosan, tanultam az önálló lét titkát, amelyen családunk nemzedékének minden női tagja átesett. Ez kellett ahhoz, hogy atyám és anyám felnőttként kezeljenek ezután, s hagyják, hogy saját, megfontolt döntéseket hozzak életem során.
A hetedik nap elteltével aznap szolgálatban álló inasom átadott egy levelet nekem, mely édesanyámtól érkezett. Kívánata szerint estére el kellett készülnöm, hogy oldalán bájologhassak egy új szálloda megnyitóján. Éppen ezért ruhát is küldetett nekem, s még két cselédet, akik a délután folyamán kezelésbe vettek. A hintó pontban hét órakor gurult be birtokunk területére. Egyik szobalányommal szálltam be, s indultam útnak a megadott címre. Szokás szerint gondolataimba mélyedtem - ábrándozó típus vagyok ugyanis, de Anna folyamatosan visszazökkentett a valóságba:
- Úrnőm, igazán szemet kápráztatóan néz ki ma este! - ilyen, s ehhez hasonló bókokkal illetett engem legkedvesebb szobalányom, s arca valósággal pirossá vált az izgalomtól. Sohasem vittem még magammal sehová, mert ritkán mozdultam ki birtokunkról, és most, hogy egy ilyen fontos estélyre voltam hivatalos, ki más kísérhetne utamon, mint ő? Tudta, milyen felelősséggel jár engem kísérni, s óvni, nehogy bármi sérelem érjen. Ellenkező esetben anyám szigorúan megbüntné.
- Igazán köszönöm! - halványan mosolyogva válaszoltam vissza neki, majd a távolba révedve bámultam ki a kocsi ajtaján, egészen addig, míg meg nem érkeztünk. A hintó megállt valahol, a kocsis leugrott az elejéről, hogy lesegítsen engem a fekete, lakkozott járgányról.
Kevés időm volt körülnézni. Lovak prüszkölését, emberek kacagását és hangos beszédét lehetett hallani. Szépen ápolt, zöld füves kertben álltunk, mely tele volt újonnan ültetett, apró, színes virágokkal. Kavicsos út vezetett végig vendégek elszórt csoportjai mellett a szálloda óriási teraszára, ahol anyám azonnal elém sietett, s szokása szerint kíméletlenül hurcolt magával, hogy ismerőseinek bemutathasson.
- Gyönyörűen festesz, Amélia! Remek választás volt részemről ez a ruha! - nem is rám volt büszke, hanem inkább saját magára, amiért az általa küldött, vörös bársony estélyiben jelentem meg az oldalán.
- Ahogy mondja, Édesanyám! - hajoltam meg illendően előtte, kifejezve ezzel tiszteletemet. Arcán elégedett mosoly bujkált, s ezzel az elégedett mosollyal vezetett be egy igen népes társaságba, mely csupa vele egykorú, vagyonos személyekből állt.
- Szeretném bemutatni a lányomat, Bánfalvy Améliát! - mindenkit köszöntenem kellett, egyenként, s valamiféle rövid párbeszédet is szükséges volt folytatnom velük, ahogyan azt az illem kívánta.
- Elragadó leányod van! - intézte szavait egy széles építészeti arányokkal megáldott nő anyámhoz, aki hálásan biccentett felé.
- Milyen fiatal! Előtte áll az egész élet, mint egyfajta becses ajándék - egy kopaszodó úr áradozott utána rólam, s ez így ment sorba, míg mindenki duzzasztotta kedves mondataival anyám belém vetett bizalmát.
- Amélia, amott van a szálloda igazgatója! - mutatott Édesanyám távolabb egy elegánsan felöltözött, széles vállú, őszülő hajú, de mégis fiatalos úrra, mikor kettesben maradtunk egy nyugodt pillanatig. - Szeretném köszönteni. Addig maradj itt, és el ne keveredj sehová!
- Ahogy parancsolja! - bólintottam tisztelettudóan, mire ő széles szoknyájába kapaszkodva ellibbent előlem, egyenesen az igazgató felé.
Ez idő alatt én ígéretemhez híven egyhelyben ácsorogtam, s a nemrég megismert társasággal elegyedtem szóba. Leginkább hallgattam, miről beszélnek: politikáról, gazdasági helyzetekről, és a szerintük közelgő háborúról. Számomra mind nyers téma volt, de korántsem ismeretlen. Atyám, aki az estély alkalmából hazalátogatott, a sereget szolgálta a fővárosban, így anyámtól értesülve mindig tudtam, mi van épp készülőben, ami az országunkat érintette.
- Éppen jókor! Nézzétek csak, érkeznek az ifjú katonák! - a kopaszodó úr húsos ujjaival arrafelé bökött, amerre hintók sokasága állt és váltakozott, helyet adva mások kocsijának is. Egy meglehetősen népes, talán ötven főből álló férficsapat közeledett a szálló terasza felé, vállukon jól megrakott csomagokkal, díszes egyenruhákban. Egy csapásra hirtelen minden jelenlévő elhallgatott, s kíváncsian nyitott utat az újonnan érkezőknek. Én is félrehúzódtam egy eldugottabb helyre, ahonnan szemügyre tudtam venni mindent és mindenkit. A kadétok közvetlenül előttünk vonultak el, egyenesen az épület bejárata felé igyekezve.
- Bizonyára itt fognak megszállni, amíg nem kezdődik a kiképzésük! - vélte egy csontos arcú, idősebb hölgy a közelemben. Ámulva szegeződtek az ifjakra a tekintetek. Fiatalos arcukat, energikus lendületüket, markáns vonásaikat figyelte mindenki, s azokat az ismerős színeket, melyek ruháikon kaptak helyet maguknak.
A kis sereg csendesen, szó nélkül haladt el előttünk. Voltak, akik mereven előre néztek, mások azonban érdeklődve fordították oldalra a fejüket. Így akadt össze elsőként a Mi tekintetünk is. Amikor megláttam, már tudtam, ennyivel ügyünk nincs befejezve, s hogy még találkozni fogunk egymással. Magas termete, barna haja rögtön kitűnt számomra a többiek közül, de akkor keltette csak fel igazán a kíváncsiságomat, amikor a Holdéhoz hasonló árnyalatú, szürke szemeibe néztem bele. Abban a pillanatban úgy éreztem, akárki is ő, meg kell ismernem. Többet akartam tudni róla."
Az olvasásból a padra mellé letelepedő Betti zökkentette ki Lindát, aki erre reagálva ijedten csukta össze a vaskos naplót, és süllyesztette el az oldaltáskájába. A barátnője divatos, tengerkék, kétrészes fürdőruhában, fehér keretes napszemüvegben tűnt fel, egyik karján egy törölközővel, másikon egy apróbb kézitáskával.
- Na, mi a helyzet? Csak nem rossz a lelkiismereted valami miatt? - ugratta Melindát, kommentálva hirtelen felrezzenését az olvasásból. Arcán most is az a jellegzetes, határtalanul boldog vigyor látszott, amit már annyira meg lehetett tőle szokni.
- Csak elmerültem a napló tanulmányozásában - vallotta be neki. Az egyetlen volt, akit beavatott ebbe a titokba, s ez így volt jó. Nem akarta, hogy más is tudomást szerezzen róla.
- Legalább van valami érdekes benne, vagy csak a régi, szleng nélküli, érthetetlen dolgokról ír? - kérdezte nem túl sok lelkesedést mutatva, miközben fejét a nap felé fordította.
- Meglepődnél, mennyire érteni lehet a szöveget - felelte neki, majd gyorsan témát is váltott: - Anya végre adott neked egy kis szabadidőt? - bökte oldalba Meli mosolyogva, elvégre másképp hogyan kerülhetett volna ki ide mellé egy padra, a szabad strandra?
- Ági nagyon jó fej volt. Azt mondta, ma kivehetek egy szabadnapot, tekintve, hogy harminc fokos kánikuláról zagyváltak az időjósok - mesélte, mire mindketten felnevettek.
- Szóval miénk az egész nap? - kérdezte végül Linda megerősítésre várva, boldogan. Három nap múlva ugyanis végre Márk is megérkezik hozzájuk, s ez eléggé felvillanyozta a kedvét.
- Ahogy mondod - bólintott mosolyogva Betti, majd megbeszélték, hogy a délelőttöt napozással töltik, ebéd után pedig beautóznak a városba, hogy nézelődjenek egy keveset a nemrég nyílt butikok termékei között. - Ha napozunk, nem ártana átöltöznöd - célzott arra, hogy a rövid farmernadrág és spagettipántos top Melindán nem éppen alkalmas erre a feladatra. Azonban mikor ő kora hajnalban kijött ide a strandra a naplót olvasni, még nem volt ennyire meleg. Így hát amíg Betti helyet keresett maguknak valahol a part közelében, Melinda visszaszaladt a szállodába, hogy felvegye a kedvenc fehér bikinijét. A naplót gondosan a párnája alá dugta. Ez volt a megszokott helye, mert így lefekvés előtt, amikor kedve tartotta, bármikor folytathatta az olvasást. Valósággal megbabonázta őt Bánfalvy Amélia története, aki az első oldalakon leírta, hogy valójában nem volt oda teljes nevéért, mert túl hivatalosnak találta, így magát csak Liának nevezte, s így is írta alá bejegyzései végét.
Miután átöltözött, megragadta a naptejet és az egyik kedvenc frottír törölközőjét, majd kulcsra zárta a szoba ajtaját, s elindult vissza a strandra. A teraszra érve szembetalálkozott Benivel, aki éppen a frissen beszerzett árukat pakolta le egy teherautóról néhány ember társaságában.
- Szia! - köszönt oda neki mosolyogva a lány. Most, hogy tudta, a barátja nemsokára itt lesz vele, valahogyan az új szakácsukat is kezdte jobban elfogadni. Hiába, ha Márk nincs mellette, elkezd neki hiányozni, és akkor úgy tud viselkedni, mint egy szúrós pokróc, pláne másokkal. - Hát te nem vagy szabadnapos? - kérdezte meglepetten Linda, a Naptól hunyorogva. Akkor jött rá, hogy a napszemüveget, ami most jól jött volna neki, a szobában felejtette, de már nem volt kedve visszamenni érte. Beni a lány hangját hallva abbahagyta a pakolást, s rögtön odament hozzá. Közelről látszott csak, mennyire melege van: sóhajtozva fújtatott a melegtől, elvégre ilyenkor nem a legjobb dolog rekeszeket pakolni a tűző napon.
- Jó reggelt, Melinda! - köszöntötte fáradt mosollyal az arcán. - Sajnos, ha nekem szabadnapom van, az azt jelenti, hogy nincs ebéd, szóval ezt lehetetlen összehozni - felelte, de nem úgy tűnt, mint aki bánja a dolgot.
- Miért, ha nem vagy a konyhában, megáll nélküled az élet? - A lány szemtelenkedve feleselt vissza neki, ám ő is tudta, hogy mindössze ugratásról van szó.
- Valahogy úgy - válaszolta jókedvűen. - Te a strandra készülsz? - kérdezte, fejével a Melinda kezén pihenő törölközőre bökve, mire ő bólintott.
- Igen. Betti már lent vár - közölte vele nemes egyszerűséggel, a fiú pedig úgy tett, mint aki nagyon erősen gondolkodik valamin.
- Betti... az a cserfes lány, aki szintén itt dolgozik, és állandóan flörtöl velem? - húzta széles vigyorra a száját, amin aztán mindketten elnevették magukat.
- Bingó, ő az - tudatta vele Meli. - Átadhatom neki, hogy üdvözlöd? - kacsintott aztán rá piszkálódva, Beni pedig sóhajtva a csípőjére tette a kezeit.
- Hogyne, csak ne hagyd, hogy túlságosan elbízza magát! - figyelmeztette.
- Majd észben tartom! - mosolygott rá, s intett neki, majd visszament a strandra, ahol a barátnője már várta egy csodás, félig árnyékos helyet elfoglalva kettejük számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése